A kiscsikó majdnem megfullad a folyóban – de nézd ekkor mit csinál a csapat

A kiscsikó majdnem megfullad a folyóban – de nézd ekkor mit csinál a csapat

A kiscsikó majdnem megfullad a folyóban – de nézd ekkor mit csinál a csapat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az Arizona National Parkban élő vad ló Champ szabad életet él. Épp a Salt River mellett haladt el az egész csapat, amikor az egyik kiscsikó belesett a vízbe, írta a Little Things. Champ azonnal tudta mit kell tenni. A nemzeti parkban dolgozó Becky Standridge filmre vette a történteket. Champ épp a családjával ment el egy sétára a Salt River közelében amikor hirtelen egy csoport vad ló jelent meg a folyó másik oldalán. Két ló is volt közöttük, aki nagyon felkeltette Champ érdeklődését.

Ezért úgy döntöttek átkelnek a folyón de nem számoltak azzal, hogy a víz sodrása elég erős…. Neki is indultak de hirtelen drámai fordulat következett be. Az egyik kiscsikó nem volt elég erős és elragadta őt az örvény. A kiscsikó eltűnt a víz alatt egy pár másodpercre de aztán mégis feltornászta magát. Úgy tűnt, az állat nemsokára megfullad.

Champ ekkor úgy érezte azonnal közbe kell lépnie és erősen megmarkolta a kicsi sörényét. Így sikerült megelőzni ezt, hogy az ár tovább vigye magával a kiscsikót…Nagy volt az izgalom, hiszen a víznek elég erős volt a sodrása, de Champ harcolt, egy pillanatra sem adta fel..

A kicsi után úszott, s ezzel egy időben otthagyta a csapatot is de minden erejével a megmentésre koncentrált. Végre sikerült Champnak! Újra elkapta a kiscsikó sörényét és erősen fogta, majd kivezette őt a partra.

Egyetlen pillanatra sem engedte őt el és végig nagyon óvatosan bánt a fiatal állattal. Az édesanyja aggódva várta őt a parton, azonnal megvigasztalta kicsinyét. Ezután Champ elindult a két másik ló felé, hiszen eredetileg ez volt a terve.

Nagyon szép találkozás volt a folyó másik oldalán. A találkozó után Champ visszatért a családjához és tovább folytatták a sétát. A csorda nagyon hálás volt Champ-nek, amiért megmentette a kiscsikót. Nagyon örülünk, hogy Champ azonnal tudta, mit kell tennie mikor látta, hogy a kiscsikó majdnem megfullad!

Szerintünk ő egy igazi hős.

Facebook Comments
Ezmin

A szerző:

Back to Top